A koronavírussal terhelt 2020-as évben összesen 97 külföldi működőtőke-beruházás Magyarországon megvalósulásában játszott szerepet a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), amelyek összértéke közel 2,5 milliárd euró és ezek közül az ázsiai befektetők összesen harminc beruházást valósítanak meg 1,165 milliárd euró értékben, ami tehát a befektetési volument tekintve közel 50%-os arány – derül ki a Magyar Nemzet mai cikkéből.
Bizakodásra adhat okot, hogy van Magyarországon háromezer-ötszáz, többségében hazai tulajdonú vállalkozás, amely együttesen hozzávetőleg 500 milliárd forintot fordítana beruházásokra - mondta a Világgazdaságnak Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.
A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán. Hangsúlyozta, az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladat.
Rekordévet zárt tavaly a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).
Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése szerint - emelte ki az eredményt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára egy keddi eseményen. Mindez úgy jött össze Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerint, hogy tavaly 121 külföldi befektető által végrehajtott beruházás valósult meg Magyarországon összesen 17 500 munkahelyet teremtve, ami az évente készülő felmérés 2002-es indulása óta a legmagasabb érték.
Az első fél évben rekord magas számban, 47 magyarországi beruházásról született pozitív döntés 1,3 milliárd euró értékben a HIPA közreműködésével, szemben a tavaly egész évi 71 beruházással - közölte az első félévi eredményeket a mai sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ő azt is elárulta, hogy a Tesla alelnökével várhatóan ősszel találkoznak majd, illetve a napi.hu tudósítása szerint jelezte: két nagyágyú is van csőben.
Húzzák a kínai tech papírokat, veszik az európai részvényeket.
A béketárgyalások, a vámfenyegetések és az EU-s gazdasági problémák mozgatják a piacokat.
Nagyon lesújtó bizonyítványt kaptak a német vállalatok.
A BÉT Legek eseményen szólalt meg a jegybankelnök.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.